Smaranda Enache asszony, a román–magyar párbeszéd egyik kezdeményezőjeként, a két nép közötti történelmi megbékélés letéteményeseként, a jogainkért folytatott harc következetes támogatójaként és a mindenkori igazság melletti kiállás rendíthetetlen bajnokaként lopta be magát az erdélyi magyarság szívébe immár több mint 25 esztendeje. A Pro Európa Liga emberjogi szervezet társelnökével a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban beszélgettünk a békés együttélés kialakításának lehetőségeiről, illetve akadályairól és a marosvásárhelyi áldatlan helyzetről, természetesen magyar nyelven.
– Ön szerint melyek a román–magyar együttélés buktatói?
– Elsősorban az, hogy nincs meg a kellő akarat egymás megismeréséhez, és a kellő bátorság a másik elfogadásához. Pedig a román–magyar kapcsolatok a régmúltban gyökereznek, és néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve, az eltelt évszázadok során pozitívnak mondhatók. Mi, románok például sokat tanultunk a magyaroktól, merítettünk a civilizációjukból, és kultúrájuk is hatással volt ránk, Erdélyt pedig el sem tudnám képzelni a magyarok hozzájárulása nélkül. Ennek ellenére azonban ki kell mondani, hogy a kommunizmus éveiben létezett egy kisebbség- és főleg magyarellenes beolvasztási politika, s ennek még mindig vannak képviselői a román társadalomban, hiszen továbbra is haszonélvezői szeretnének maradni a mesterségesen szított ellentéteknek. A népek közötti súrlódás ugyanakkor nem egyedi vagy új keletű állapot, a történelem folyamán többször is előfordult például a franciák és németek között, viszont nekik örvendetes módon sikerült túllépni ezen. Minden azon múlik, és ez egyben a legnagyobb kihívás is, hogy mekkora a társadalmi aránya azoknak, akik őszintén a történelmi megbékélés hívei. Jelen pillanatban pedig ezzel kapcsolatban sajnos azt kell mondanom, hogy még sokkal többen vannak azok, akik különböző okok miatt az ellentétek és bizalmatlanság fenntartásában érdekeltek, szemben a vélt sérelmeken magukat túltenni és a valósakat orvosolni óhajtókon.
– Végigtekintve közös történelmünkön, bár néhányszor sikerült egymás ellen fordítani minket, azért az összefogásra és egymás megsegítésére sokkal több példa van, és nem az ellenségeskedés, hanem a békés egymás mellett élés jellemző a két nép viszonyára. Mindezt figyelembe véve, mit kellene tegyünk mi, magyarok, és mit a románok, hogy ismét normalizáljuk a kapcsolatokat?
– Elsősorban az államtól legyenek elvárásaink, és ezeket fogalmazzuk meg a politikusaink felé, hiszen azért választottuk meg őket, hogy a csend és béke megteremtésére irányuló óhajunknak is eleget tegyenek, és gyűlöletszítás helyett oldják meg úgy az időnként felmerülő gondokat, hogy ez megvalósulhasson. Román részről ugyanakkor a gyermekeket és ifjakat olyan szellemben kell nevelni, hogy készek legyenek a másság elfogadására és befogadására, ehhez viszont feltétlenül szükség van a magyarok történelmének és hagyományainak a megismerésére. Jelen pillanatban ugyanis egy aszimmetrikus helyzet áll fenn, mert amíg a magyarok többé–kevésbé beszélik a román nyelvet, és ismerik a román kultúrát, addig a románok szinte semmit sem tudnak a magyarságról, ezért velük kapcsolatban félre lehet vezetni őket. Ezen az áldatlan helyzeten végül is az állam tudna hathatósan változtatni, lehetővé téve, hogy a keretei között élő nemzeti közösségek megismerhessék egymás nyelvét és kultúráját. Ezen kívül a régiók történelmének tanítására is gondot kellene fordítani, hiszen míg a magyarok ismerik például Erdély valós múltját, a románok elől el van titkolva ez, így pedig el lehet hitetni velük, hogy itt évszázadokon keresztül magyar elnyomás alatt nyomorogtak, miközben általában jobban éltek, mint a román vajdaságokban.
– És mi dolgunk lenne nekünk, magyaroknak?
– Határozottabban fel kellene vállalniuk erdélyi mivoltukat, mert szükség van ugyan a nemzeti érzésre, s az összmagyarsághoz való tartozás tudatára, azonban azt sem szabad elfeledni, hogy mi, románok és magyarok, mind erdélyiek is vagyunk, e lét minden sajátosságával. Ezért nagyon fontosnak tartom az erdélyi tudat táplálását és az egykor létező összetartozás érzésének megerősítését, amire különben számtalan lehetőség nyílik, például pártok vagy alapítványok létrehozása. Azon kívül tehát, hogy figyelünk a nemzeti sajátosságainkra, a régiós, vagyis az erdélyi értékekre is figyelnünk kell. Ez többek között azt jelenti, hogy nekünk, románoknak nagyon kell fájjon, ha a magyarok elhagyják Erdélyt, mint ahogy a magyaroknak is fáj, ha a románok ahelyett, hogy testvéri szeretetben és szolidaritásban élnének velük, felülnek a Bukarestből jövő uszításoknak. Mindkét félnek meg kell tanulnia ellenállni az Erdélyen kívülről jövő gyűlöletszításnak, hiszen ez a föld közös hazánk, mely összeköt, és legyünk rá büszkék, hogy itt és együtt élhetünk.
– Ön mit válaszol, ha külföldön rákérdeznek a születési helyére és nemzetiségére?
– Azt, hogy én erdélyi román vagyok, és azt szeretném, ha a magyarok is büszkén vállalnák erdélyi mivoltukat, mert a márciusi marosvásárhelyi események és a jelenlegi zaklatások ellenére nekünk egyetlen lehetőségünk van, az erdélyi tudat erősítése, mert ha ez sikerül, az meghozza a megoldást is.
– Marosvásárhely. Milyen volt ott a légkör régen, és milyen most?
– Amint már említettem, a múltban Erdély-szerte, s így ebben a városban is létezett és működött a beolvasztási politika, azonban ez nem tudta megmérgezni a magyar–román viszonyt, főképp, hogy a diktatúrában az emberek ösztönösen összefogtak. A jelenlegi helyzetről pedig azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom Marosvásárhelyet, mert egy megbüntetett város. Az 1990-es márciusi véres összecsapásokat azért provokálták ki, hogy megosszák a magyarokat és románokat, de ez nem sikerült teljes mértékben, ugyanis a magyar–román együttélés nagyjából most is békés keretek között zajlik. A történtek miatt viszont a városról egy olyan ronda kép alakult ki a köztudatban, mely következtében a fejlődés peremére sodródott, mert ide nem jönnek a befektetők. Ugyanakkor megvonván azt a lehetőséget, hogy a középkorhoz hasonlóan ismét Székelyföld fővárosa legyen, zárt várossá tették, annak ellenére, hogy ez a státus az itt lakó magyaroknak és románoknak egyaránt szép jövőt biztosított volna. Azt is észre kellene venni továbbá, hogy a Marosvásárhelyen jelenleg is folytatott politika nem csak a magyarok, hanem a románok ellen is irányul, mert őket is elzárja attól a lehetőségtől, hogy ez a város fejlődésnek indulhasson, pedig a múltja kapcsán is megérdemelné, hogy fontos szerepet töltsön be Erdély életében.
– Mi, egyszerű magyarok és románok, tehetünk-e valamit azért, hogy ezt az áldatlan helyzetet feloldjuk?
– Elsősorban össze kell fogni, mindennek ellenére, és újra kell építeni egymás között a bizalmat, de meg kell erősíteni a regionális érzelmet is, vagyis megérteni és megértetni, hogy mi itt mindannyian erdélyiek vagyunk. Erre van remény, mert amint ezt a sok közös rendezvény és megnyilvánulás is igazolja, a 25 évvel ezelőtt kirobbantott összecsapások okozta sebek mára már gyógyulóban vannak. Ezeket a folyamatokat kell felkarolni és erősíteni, anélkül hogy bármelyik fél is lemondana a nyelvéről, az önazonosságáról, a jogaiért folytatott harcról, vagy a vallásáról, hiszen Erdély nagyon szegénnyé válna, ha itt egy homogén régió jönne létre.
– Végezetül, hisz-e ön a közös magyar–román, román–magyar erdélyi jövőben?
– Nagyon mélyen hiszek, amit bizonyít, hogy eddig is ennek megvalósításáért munkálkodtam és tevékenykedtem, hiszen, ha nekem megadatott az a kiváltság, hogy két kultúrában nőhessek fel és élhessek, azt szeretném, hogy az utánunk jövők is részesedhessenek belőle. Az ugyanis, hogy mi együtt vagyunk, nem gondot, hanem egy hihetetlenül nagy értéket, egy csodálatos vagyont jelent, olyan szilárd alapot, amire lehet közös jövőt építeni. Éppen ezért azt szeretném, hogy minél több és több román fedezze fel a magyarság egyedi kincseit, és az erdélyi értékek létrehozásában, valamint kultúra kialakításában játszott óriási szerepét a történelem során, ugyanakkor pedig a magyarok tanúsítsanak több bizalmat a románok iránt, és nyissanak feléjük, mert nem minden erdélyi román nacionalista és sovén. Minderre pedig, ha képesek leszünk, akkor itt lesz magyar, lesz román, és lesz közös magyar–román erdélyi jövő.
Szerző: Bedő Zoltán
Forrás: hirmondo.ro
2015.06.15.